2014. március 12., szerda

Menta-sikk

Ma reggel tudatosult bennem, milyen jó is, hogy van egy menta színű nadrágom, hiszen az idén tavasszal igen divatos lesz, pasztell színű lévén. Talán páran már tudják rólam, hogy rajongok ezért a színért ( és persze a türkizért, meg a kékekért, na meg a kékes zöldekért), mert olyan üde és mégis lágy.

Most pedig jöjjön pár összeállítás, hogy én hogyan szoktam hordani és még pár ötlet, hogy mivel mutat jól.



Persze ez csak pár ötlet, határ a csillagos ég, hiszen a menta jól mutat csíkossal, pöttyössel, feketével, fehérrel, színessel és így tovább. Kísérletezz bátran!


2014. március 10., hétfő

Egészséges reggeli percek alatt

Már nagyon jól haladok a diétával, tornázok is mellette és valahogy egyre jobban vágyom a mozgásra. Inspirál a tavasz. Viszont úgy döntöttem, jobban odafigyelek az étkezésemre, így még jobb eredményeket érhetek el. Eddig figyeltem, hogy mennyit és mikor eszem, viszont most már azt is, hogy mit. Eddig lemehetett a szalonna is - persze akkor nagyon nem kellett már aznap többet ennem, viszont most már ideje az étrendemet is egészségesebbre cserélni.

Ma a reggelikészítés közben eszembe jutott, hogy meg is mutatom nektek, mit eszek én Bár nem volt szokásom reggelizni, mégis muszáj volt bevezetnem. Ráadásul az tapasztaltam, hogy ha reggel bőségesen eszem, akkor délig nem is leszek éhes. Ebédnél is eszem rendesen, de már valamivel kevésbé kalóriadús ételeket. Vacsorára pedig jöhet a leginkább diétás. Mi van ha éhes leszek napközben? Jöhet egy kis gyümi vagy paprika, esetleg cékla. Viszont ha rendesen iszok, akkor ez nem nagyon fordulhat elő. De semmiképp sem édeset, az csak növeli az étvágyadam. Citromos-gyömbéres víz. Fincsi. :)


Az is nagyon jó módszer, ha előre elkészítitek magatoknak az ennivalótokat, akár egy nappal vagy többel, mert ha ott van, amit ehettek, akkor nem csipegettek mást.


Íme, a mai reggelim. Azt hittem, kell a két szelet puffasztott rizs, de valahogy eggyel is jól laktam.



Így, fel is van címkézve. Persze nem muszáj eldöntenetek előre, hogy amiket összekészítettetek, mikor eszitek meg. 


Nem is hinnétek, milyen laktató lehet egy kis joghurt, túró és puffasztott rizs. Na, és hogy milyen finom.

A puffasztott rizs egyébként nagyon jó, mert nem kell sokat enned belőle, mégis eltelít és sok mindennel finom. Pár csepp méz vagy egy kis sajt és tökéletes reggeli. 

Egy marék müzli joghurttal. Az is csodás. Azért figyeljetek oda, ha joghurtot vesztek, mert megtévesztő lehet. Az ember azt hinné, hogy natúr joghurt a leginkább zsírszegény, pedig sok gyümölcsös alacsonyabb zsírtartalmú. 

Mindenféle tejtermékek, zöldségek, gyümölcsök vagy sovány húsok közül válogathatunk, ha a reggeliről van szó. Az összeállításokban pedig határ a csillagos ég.

2014. március 9., vasárnap

A mi generációnk

Tudom, hogy ez nem éppen a blog témájába illő, de mégis. Érdemes elolvasni, mert igazán inspiráló és erőt ad.

Jordan Nichols egyszerű házi dolgozatnak szánta a verset, de a bátyja kiposztolt a Twittere, ahol nagyon hamar az egyik legnépszerűbb tartalom lett. Szakértők azt állítják, ez a költemény a 21. század egyik legfontosabb alkotása, amely pontosan bemutatja mit is gondolnak és mit éreznek a mai fiatalok. A vers eredeti nyelven a leghatásosabb, de a magyar fordítása is jól sikerült.

A 14 éves amerikai srác által megírt Mi generációnk című vers titka, hogy felülről lefelé és alulról felfelé is el kell olvasni, hogy megtudjuk az üzenetét.

A mi generációnk

A mi generációnk nem lesz híres semmiről
Soha nem mondja majd senki, hogy
Mi vagyunk az emberiség csúcsa
Tévedés, az igazság az, hogy
A generációnk egy hiba volt.
Azt gondolni, hogy
Tényleg sikeresek leszünk
Hiábavaló. És tudjuk, hogy
Csak pénzért és hatalomért élni
Az, ahogy a dolgok mennek.
Szeretni, tisztelni, kedvesnek lenni
Hülyeség.
Elfeledkezni a régi időről
Nem lesz könnyű, de megpróbáljuk.
Javítani a világon
Olyasmi, amit soha nem tettünk.
A feladás
A megoldásunk a problémákra.
A kemény munka:
Ez egy vicc
Tudtuk, hogy
Az emberek azt mondják, nem térhetünk vissza.
Ez igaz lehet,
Ha csak át nem fordítjuk a dolgokat.

(Most olvasd lentről felfelé)

... és az eredeti nyelven, angolul:

Our generation will be known for nothing.
Never will anybody say,
We were the peak of mankind.
That is wrong, the truth is
Our generation was a failure.
Thinking that
We actually succeeded
Is a waste. And we know
Living only for money and power
Is the way to go.
Being loving, respectful, and kind
Is a dumb thing to do.
Forgetting about that time,
Will not be easy, but we will try.
Changing our world for the better
Is something we never did.
Giving up
Was how we handled our problems.
Working hard
Was a joke.
We knew that
People thought we couldn’t come back
That might be true,
Unless we turn things around
(Read from bottom to top now)


2014. március 6., csütörtök

Inspiráció képekben

Sajnos ma nincs valami sok erőm, de igyekszem összeszedni magam, ezért is jöttem egy ilyen poszttal. Inspiráció nekem és nektek is.

























2014. március 3., hétfő

5 perces egészséges reggeli

Bár már délután van, nem bírtam magammal és most kell ezt megosztanom veletek. Régóta gondolkodtam, posztoljak-e valamilyen fincsi reggeli ötletet és most találtam egy nagyon jót. Gyors, finom és egészséges.


Hozzávalók 4 főre: 4 kis doboz natúr joghurt, 4-6 evőkanál méz, 2 citrom reszelt héja, 10 dkg zabpehely, 20-30 dkg magozott meggybefőtt

1. A joghurtokat önts egy tálba, majd add hozzá a mézet és a citromhéjat, végül pedig keverd össze. 
2. Teheted pohárba vagy befőttes üvegbe (akkor magaddal is viheted), a lényeg, hogy rétegezd: 1-2 evőkanálnyi zabpehely a pohár aljába, majd rá néhány szem megy, utána pár kanál joghurt, aztán ismét zabpehely, meggy, joghurt. A tetejére kerülhet ismét meggy díszítésként.

Tavaszi kényeztetés a bőrnek

Itt a tavasz, úgyhogy itt az ideje a felfrissülésnek, amit kezdjünk a bőrünkkel! Rengeteg csodaszer van, krémek, vitaminok, hogy egészséges és csodásan fénylő legyen a bőrünk, de most nézzük meg pár természetes módszert.

Természetesen alap a sok víz, zöldség és gyümölcs fogyasztása, a rendszeres tisztítás, tonizálás, hidratálás és a kiadós alvás. Viszont időnként egy szépségápoló kúra igazán üdítő a bőrnek és a léleknek is.

A következő szépségápolók több szempontból is nagyon jók. Egy, otthon is elkészítheted, kettő, természetes alapanyagokat tartalmaznak és három, mivel te készíted el, biztosan tudod, mi van benne. Próbálj piacról beszerezni a hozzávalókat, ott valószínűleg kevesebb vegyszerezett áru van.


Zöldséges arclemosó
A zöldséges arclemosóhoz citromlével összekevert kígyóuborka levére vagy paradicsomlére lesz szükséged. Természetes módon tisztít, a pórusokat remekül kitágítja.

Erdei gyümölcsös arcmaszk
Csak préselj össze párat a szezon legfinomabb gyümölcsei közül, esetleg egy kis krémmel összekeverve, remek arcmaszkot kapsz. Ha arcradírt is szeretnél, egy kis cukrot, illetve natúr olívaolajat hozzákeverve szuper készítményt kapsz. Az illata is isteni!

Aloe verás és kígyóuborkás maszk
A hűsítő uborka bármikor tökéletes a fáradt, felduzzadt arcnak, pláne, ha Aloe verával turbózod fel, aminek a jótékony hatásairól nem lehet elég ódát zengeni. Próbálj meg beszerezni egy kis növényt, nagyon hálás, és eléldegél az ablakpárkányon. Így biztosan tudod, hogy honnan származik az, amit a bőrödre kensz.

Barackos testápoló
A téli hideg viszontagságainak kitett bőr felfrissülést vár a tavasztól. Segítséget nyújthat ez az isteni testápoló, amit tulajdonképpen bármilyen gyümölcsből összeüthetsz.
Egyszerűen passzírozd át a barackot egy sajtreszelőn, majd a masszához benzonin tinktúrát (gyógyszertárakban beszerezhető) keverj. Ehhez adj hozzá kókusz- vagy mandulaolajat, és pár csepp narancsos illóolajat. Tárold a hűtőben, és használd bátran, ha száraznak érzed a bőröd!

Friss paradicsomos arctisztító
A paradicsom rengeteg antioxidánst tartalmaz, és olajos bőr ellen remek választás. Paradicsomlevet hígíts fel citromlével, és ezzel mosd át az arcod, majd meleg szappanos vízzel öblíts! A bőröd hálás lesz, és mivel a keverék hűsít is, nyáron is remekül be fog válni.

Hasonló régebbi bejegyzések:
Házi hajápolás természetesen
Csodatévő arcpakolások házilag
Olajos masszázzsal a narancsbőr ellen
Házi bőrradír

2014 tavasz - képekben

Talán már csak pár nap és itt a tavasz. Végre előkerülnek a színes holmik és a szekrény mélyére süllyeszthetjük a fekete, barna és szürke cuccokat. Idén alapvetően a pasztellszínű darabok lesznek a divatosak, de reflektorban lesz a fekete-fehér páros, a metál színek, a kék árnyalatai és a narancs is. A mintákat tekintve középpontba kerülnek a virágok, csíkok, népi motívumok, a kevert minták és a ombre ruhák.

Idán tavasszal is menő lesz a lazaság, elegáns darabok sportos ruhákkal és kiegészítőkkel keverve. Előtérbe kerül a boyfriend fazonú nadrág, amihez tökéletesen divatos párosítás a körömcipő is. Kedveltek lesznek az egyrészes ruhák, az A-vonalú és a rakott szoknyák. A letisztult utcai divat keveredik a cukormázas, nőies ruhákkal. Igazán izgalmasnak ígérkezik. Kíváncsi vagyok, idén mi lesz a felhozatal.